Munkabér reaálértékének drasztikus növelésének (makro és mikro) gazdaságilag elvárt következményei:

 

Jelenleg a minimálbért (amelyet nem minimálnak, sokkal inkább általánosan jónak tartanak tévesen) a létminimum függvényében határozták meg, gazdasági fejlődést ebből valójában nem lehet országos szinten elvárni.

 

A reálbérek növekedése egyértelmű vásárlói kedv növekedést jelent, hiszen növekszik a fizetőképes kereslet. Egyszerűen fogalmazva: az ember, ha többet keres, örömmel költ többet is. Többet fordít minden olyan dologra, amelytől érdemesebb a társadalom tagjának lenni.

 

Nos ezzel nem árulok titkot, azt hiszem.

 

Tételezzük fel, hogy az alap vérjövedelmet egyik napról a másikra, vagy lépcsőzetesen az európai szint főlé emeljük. Milyen hatásai lehetnek? Az emberek rendezik a számláikat, jobb minőségű ételeket fogyasztanak, többet költenek öltözködésre, szórakozásra, egyedi stílusuk kialakítására, életminőségük javítására. Vélhetően az első néhány hónapban kevesen gondolnak arra, hogy gyűjteni kezdenek, ha mégis, az megint pozitív tendenciát indít, s idővel egyre többen gondolnak a jövőjükre, gyermekeik jövőjére, hiszen végre van miből. Kisvártatva fellendül az ingatlan és autópiac, a bankok könnyebben találnak olyanokat, akik egy magasabb összeg visszafizetését is felelősséggel, örömmel vállalják. Mindemellett: javul a dolgozói morál, hiszen örömmel indul munkába, hiszen béréből megadhatja szeretteinek azt, amit szeretne. Ebből fakadóan mindenképpen javul a teljesítmény, a minőség is hiszen nem érzik kihasználtan magukat, gondolataikat nem köti le tevékenységük közben a számlák, a miből és a hogyanok gondolata, sokkal pozitívabb, vágyaikat fejtegető gondolatok járnak a fejükben, ami egész napjukat áthatja, s örömmel beszélnek munkájukról, s némi motiválás mellett törekvőbbé válnak szakmai fejlődésükben, szabadabb gondolkodásuk rátermettebbé teszi őket, s ezen dolog hasznosságát sem kell disszertációba foglalni.

 

Amennyiben legalább 1 millió ilyen munkahely létrejönne, az országos fellendülést hozna már magával, hiszen ez nagyjából havonta 200 Mrd-dal nagyobb, éves szinten 2400 Mrd-dal több kereskedelmi forgalmat jelentene, ami nagyjából az éves GDP-nk 7%-ka körül mozog. Amely csupán a kezdet, hiszen ezek az összegek újra és újra gazdára találnak, hiszen tovább költik: a boltok árut rendelnek a nagykertől, azok a gyártóktól.

 

Félreértések végett: Kit terhel a bérnövekedés?

 

Talán azt gondolnánk, hogy a munkaadókat, a gyártókat, a tulajdonosakat, és így tovább… Ez alapjában tévedés: minden lepel nélkül, valójában, mint minden más, az adók és a többi a fogyasztókat terhezli, a tulajdonosok, szponzorok, vállalkozók csak a kezdő lökést adják meg, hiszen beépítik az árakba… Ebből levonhatnánk azt a téves konzekvenciát, hogy mindez egy vágtató inflációt indíthatna el, de ez, ha már így előre vetítjük minden további nélkül kiküszöbölhető a termékek managelésével, a folyamatok kézbentartásával. Ugyanis ez nem jelente 7%-os azonnali áremelést, hiszen a termékek ára többnyire nem csupán munkabérből tevődik össze. A termékek munkabér tartalma 1 és 50% között mozog, tehát a legdrasztikusabb mértékben is maximum 3,5%-os áremelkedést vonhatna maga után.

 

De ez csak egy rémkép, hiszen előre kalkulálhatunk, lépésről lépésre haladhatunk, mindemellett ez nem nagyobb, mint egy átlagos éves infláció. Tovább csökkenthető az export-import ráta változtatásával, így ezt az árnövekedést a külföldi piacra terhelhetjük. Ez ott nem feltétlenül jelent áremelkedést, sőt! Csupán Részesedést az külföld piacaiból. S ha mindez export értékesítésre terhelődne, az a környező országok össztermelésének viszonylatában töredéknek tekinthető.

 

Tovább csökkenthető ennek inflációt indító értéke, ha a belső piacunkból szerzünk vissza részesedéseket olyan termékek hazai származású cseréjével, amelyeket a leggyakrabban vásárolunk, tömegével, és nem is a legolcsóbb kategóriából. Ilyenek az egyértelmű élelmiszereken kívül az alapvető öltözködési, lakberendezési, energetikai kiadásaink átcsoportosítása.

 

Ha mindezt felszorozzuk azzal, hogy a reálbér e drasztikus módosítását elfogadó, magára nézve kötelezőnek tartó cégeket egy csoportba foglaljuk, s ezeknek egymást és eme kezdeményezés támogatóit a piac többi résztvevőjével szemben szimpatikus előnyben részesítik, akkor a növekedési erőt a csoport önmagában gerjesztheti azokon a szegmenseken, ahol ez nem jelent hátrányt számára.

 

Egy egyszerű példa erre: a csoport résztvevői elindítanak egy ruházati termelő egységet, amely divatos hétköznapi ruhákkal indul a piacra… a dolgozók többsége ezt tudatosan választhatja… ÉS! A csoport valamennyi cége eleve biztosít munkaruhát dolgozói számára. Magát adja a gondolat, hogy ezen igényét a csoporton belül elégítse ki, egy esetleges importőr beszállítója helyett. ( Ebből a szempontból importőrnek tekintendő az a vállalat is, amely tulajdoni hányada nem teljesen belföldi)

 

Tovább gondolva: a csoport tagjai “díjazzák” a csoporton belüli vásárlóit, kedvezményes árral, vagy extra szolgáltatásokkal. Ez számukra nem jelent többlet költséget, hiszen megspórolják a piackutatási, üzletközői munkát, s mivel előrendelésre tehetik ezt meg, így a raktározási költség, idő, tehát a vele járó munka is csökken: az értékesítés akkor történt, amikor a csoporthoz csatlakozott.

 

A csoport tagjai ezáltal könnyebben generálnak tőkét, amelyből új, hasonló szemléletű vállalkozásokba foghatnak.

 

Ez ismét országos gazdasági növekedéshez vezet, amennyiben az import kiadások előtt megfelelő ideig gerjed a belső termelésben, illetve az export bevételek azt meghaladják.

 

Az export bevételek nem korlátozódnak termékek külföldi értékesítésére, hiszen az idegenforgalom is jelentősen megnövelhető azáltal, hogy látványossági, kultúrális, építészet beruházásokat is eszközölünk. Ki ne volna kíváncsi teszem azt az óságos pilisi, vagy a vadonat új kecskeméti piramisokra? Egy függőkertre, vagy hasonló ritka dologra. Mert a természet csodákra képes, az ember pedig képes saját csodákat alkotni, illetve azt a természetével összehangolni, azt olyan művészien kialakítva, önmagán túlmutató, látványos, meghökkentő perspektívába rendezni.

 

Ragyogó: ki kezdi el ezt a folyamatot?

Az államra, ha jól hiszem eleget vártunk. Önmagában egyetlen vállalat tulajdonosa, egy milliárdos is kevés lehet ehhez, hiszen ő túlságosan elfoglalt ehhez. Az utca emberének sincs számottevő szabad ideje, vagy szakértelme, pénze.

 

Akkor most minden így marad?

Kétlem: hiszen minden nap lépéseket teszünk ezen az úton, s ha eredményeink még a felszín alatt vannak is, közeledünk ahhoz a ponthoz, amelytől látványos, progresszív munkálataink eredményeképpen, mind több szem előtt válik láthatóvá, kézzelfoghatóvá a változás.

 

Oldal: Béremelés makro és mikro gazdasági hatásai
FESZ - A Fejlődés Szabadságáért Egyesület - © 2008 - 2024 - inv.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat